SZENT DÖMÖTÖR SZERB ORTODOX TEMPLOM

Bajsa falu alig néhány kilométerre fekszik Topolyától és a XVIII. században a Zako és Vojnits nemesi családok birtoka volt. Amikor a Zako család nemes tagjai kastélyt építettek birtokukon, a kastélykerten át összekötötték azt az újonnan épült Szent Dömötör ortodox templommal. A templomot Dimitrije Zako, kegyúr építette és a munkálatok 1818-ban fejeződtek be, s ez az évszám ott áll a főbejárat felett. Az épület stílusa, külső és belső formáit és díszítő elemeit tekintve, hűen tükrözi korának építészeti elgondolásait. A templom alapja egyhajós, keleten téglalap alakú kántorszekrények, melyek finoman hangsúlyozott boltozattal lépnek ki a cella alapjából, belső terükben három oldalán kívülről zárt, félköríves apszissal.

A nyugati homlokzaton egy lapos, oldalain falpillérekkel védett rizalit jón csigadísszel díszített féloszlopfő-fejezetekkel. A tagozott architráv felett fríz található kidomborodó ornamentikával, melyen palmetta és négylevelű rozetta minták váltják egymást függőlegesen. A főhomlokzatból emelkedik ki a klasszicista kétemeletes harangtorony az oromfal folytatásaként, melynek két szélén füzérdíszes váza-formájú akrotérionok, míg az oromfalat barokk vonal zárja le.

Az oldalhomlokzatokon falsávokkal jelölt, két-két ablakkáva, melyek felett félköríves boltozat emelkedik ki, és ezekben kaptak helyett a szegmensívesen zárt ablakok. A tetőteret egyenesen tagozott koszorúpárkány övezi.

A templom egyszerű, nyújtott belső terét félköríves és gömbboltozat zárja. A boltívek oldalaikkal a megduplázott klasszicista konzolokra támaszkodnak, melyeket az architráv rövid gerendázata támaszt alá. A naosz nyugati részén van az alagsori részében gömb boltozatú és boltíves karzat, míg emeleti részét tömör, falazott, szabálytalan vonalhajlítású mellvéd díszíti. A karzat felett két évszám található: 1854 és M A 1893, melyek valószínűleg a templom felújításának éveit jelzik.

Az ikonosztáz a bécsi művészeti akadémia diákjának, Jovan Klajićnak a munkája 1854-ből. Bár iskoláztatása alapján a szerb romantikusok köréhez tartozott, Klajić munkáiban inkább a nazarénusok és a klasszicizmus felé hajlik. A festő aláírását a Mária-trónus helyén található Szűzanya a kis Jézussal ikonon láthatjuk.

Az alsó részben nincsenek ikonok, csak szabályos, ovális, tölgyfalevéllel átszőtt koszorúforma keretek.

A templomban őrzött Szűzanya a kis Jézussal ikon ismeretlen mester munkája, ezüstveretbe foglalt olaj, méretei: 14×19 cm. Bár a veretezés az ezüstlap kiütögetésének technikájával készült, a motívumok kidolgozása nagyon pontos, megformálásuk pedig szabályos. A mű minden bizonnyal legkésőbb a XVIII. század első felében készült és orosz eredetű lehet.

Néhány üvegre készült ikon kompoziciója, alakformálása és a sötét árnyalatokkal ábrázolt testszín alapján vélhető, hogy a munkák a XVIII. században készültek.

A templom emellett őriz még védett használati kegytárgyakat is: egy kelyhet, egy tömjénezőt és egy ezüst perselyt, melyek Zako Dimitrije és Ekaterina adományozott 1818-ban a templomépítés befejezésének alkalmából, valamint a Zako család két feliratos sírkőlapját.

Did you like this? Share it!

0 comments on “SZENT DÖMÖTÖR SZERB ORTODOX TEMPLOM

Comments are closed.