HORGOS-KAMARÁS VASÚTÁLLOMÁS

A Horgos – Kamarás Vasútállomás szabályos négyszög alapú emeletes épület földszinti csarnokkal, váróteremmel, amely a sínekkel párhuzamosan fekszik. A vasútállomás épületét 1887-ben emelték, két évtizeddel azután, hogy először vonat közlekedett a Szabadka – Szeged vasútvonalon (1869-ben), és egyidejűleg a Horgos Kamarás kirándulóhely kialakulásával, amely a palicsi szőlőkben épített nyaralók sokaságából álló település volt. A vasútállomás kialakításában az eklektika és a szecesszió stílusjegyeit ismerhetjük fel. Az épülettel kapcsolatos levéltári források eddig nem ismertek. A központi részt és enyhén hangsúlyozott rizalitját eternit héjazatú sátortető fedi. A keleti homlokzatra támaszkodik a földszinti váróterem. A falsík klinkertéglából készült, a lábazat és a plasztikus díszítőelemek pedig a falnyílásoknál szecessziós kontúrozású, profilozott vakolatszegélyek formájában jelentkeznek. Ez a díszítésforma ismétlődik mind a négy homlokzaton. Oldalirányban a központi rizalit mentén téglalapos díszítésű sekély falpillérek húzódnak egészen az attikáig, kiemelve az épület függőleges tagoltságát. A főhomlokzat központi részét kétszárnyas üvegezett ajtó foglalja el, melyet két oldalról egy-egy szabályos téglalap alakú zsalugáteres ablak fog közre. Az emeleti részt vízszintesen haladó kiugró párkányszalagok emeli ki, amelyek követik a rizalit vonalát. Az emeleti rész középpontjában, a bejárat fölött két kettős tagolású egyszárnyas, boltíves ablak foglal helyet, kétoldalt pedig ezek kétszárnyas párjai. Az emeleti ablakok zsalugáter nélkül készültek.

Ez az épület egyike volt a nagyon ritka, szecessziós elemekkel épült vasútállomásoknak. Jelenleg igen leromlott állapotban van.

 

Did you like this? Share it!

0 comments on “HORGOS-KAMARÁS VASÚTÁLLOMÁS

Comments are closed.