LENIN UTCA 14.

Vladimir Nikolić építész 1896-97-ben, amikor saját zentai családi házát tervezte és építtette, már hírnevet szerzett a nagyon reprezentatív karlócai püspöki palota felépítése révén (1892-93). Bécsi tanulmányai majd a belgrádi Építésügyi Minisztériumban eltöltött kilenc év után, 1892 elején Karlócára költözött, amint azt az palota építése körüli munkálatok megkövetelték, de valószínűleg tervei között szerepelt a Zentára, szülővárosába való visszakököltözés is. Vladimir Nikolić életpályája azonban másként alakult. A nagyobb városainkból (Újvidék, Zombor, Sremska Mitrovica, Kamonc, Vukovar, Becse) érkező, szép számú paloták építésére szóló megrendeléssel megterhelve, illetve Georgije Branković pátriárka közelségének előnyei miatt (ő keresztelte meg Zentán), aki sok nagy megbízatást szerzett a számára, Vladimir Nikolić Karlócán maradt, és ott élt egészen 1922-ben bekövetkezett haláláig. Egész életét egy XVIII. századi házban élte le, amely a Karlócai Gimnázium tulajdonában állt, amellyel Nikolić két-három évente megújította bérleti szerződését.

Reprezentatív lakóház, amely egy tágas telken épült, sarkos patkó alakú alaprajzzal, az utcai rendezésvonalhoz igazítva. Az épület az érett historizmus stílusjegyeit viseli, ezen belül túlnyomórészt a neobarokk ornametika elemei uralkodnak. Hogy ezt a házat felépíthessék, előbb le kellett bontani a régi családi házat, amelyben maga a nagy építész is a világra jött. A főépülettel egy időben épült fel a két, a főépületnél valamivel alacsonyabb udvari szárny, melyek révén átrium típusú udvar keletkezett.

A főhomlokzaton a nyílások elrendezése a beltér struktúrájához igazodik. A középen elhelyezett bejárati kapuval a teret szimmetrikusan két nagy hatszobás lakásra osztották, a kapu két oldalán pedig alig kiugró rizalitokat képeztek ki. A talapzat kiemelkedik, felső tagozatát vízszintesen féltéglákból kialakított kiugrás hangsúlyozza. A falfelület vakolt, és enyhén bemélyedő horizontális fúgázással díszített. A rizalit sarkainak vertikálisai a szokványosan a pilaszterek számára fenntartott helyeken prizmás díszítőelemekkel hangsúlyozottak. Az épület minden nyílása félköríves lezárású, T-alakú ablakosztóval és hangsúlyos pilaszterekkel, amelyek ión csigadíszes féloszlopfőkben fejeződnek, a felső tagozaton pedig, barokk oromzatban elhelyezve, a dekoratív ornamensek gazdag kombinációja (oromdíszek, kagylódíszes keret, szőlőfürtökkel ékes füzérek stb.) található. A rizaliton lévő ablakok (két kétszárnyú ablak, párba állítva és összekapcsolva) mellvédjeit bábos korlát szegélyezi, a többi ablak alsó pereme alatt pedig egy dekoratív elem látható: egy fiúfej, csigás tekervényekkel és növényi plasztikával övezve. A kapu feletti meződíszítésére külön figyelmet szenteltek. A boltozaton, amely a felső tagozatán egyenesen profilált, konzolokkal megtámasztott architrávval zárul, s a csigadíszek közé rendezve ott vannak a tulajdonos hivatásának jelképei: a körző és a háromszög.

A padlásnyílásokat csigadíszes konzolokkal hangsúlyozták, a tető alatt rövid, fogrovatos konzol-fríz fut. Az épület nyeregtetős, az épületszárnyak felett félnyeregtetős, és hódfarkú cseréppel héjazott.

A Lenin utca 14. szám alatti ház építészettörténeti jelentőségű, mivel Vladimir Nikolić építész a hátrahagyott alkotásai révén fontos alakja lett a szerb építészet történetének. A házat saját szükségleteire építtette, és habár sohasem lakott benne, az épület mégis arról szolgáltat tanúbizonyságot, hogy milyen esztétikai szempontokat vett figyelembe Nikolić arról a polgári lakóépületről, amelyben élni szeretett volna.

Did you like this? Share it!

0 comments on “LENIN UTCA 14.

Comments are closed.