A RAICHLE-PALOTA KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ MODERN GALÉRIA ÉPÜLETE

A családi palota, melyet Raichle Ferenc otthonaként tervezett meg, 1903-1904-ben épült. A tervező-tulajdonos minden tőkéjét és alkotói tehetségét befektette, de az épület felépítése után nemsokára tönkrement, és 1908-tól a bíróság lefoglalta és árverésre bocsátotta teljes vagyonát. A bank, új tulajdonosként, kihirdeti az nyilvános árverést, és az épületben található ingóság és az épület eladását. S bár az akkori sajtó erősen apellált a városi tanácsnál azért, hogy az épület a múzeumnak adjon otthont, a házat végül Hartmann Terézia vette meg fia számára, aki azt igen gyorsan eladta Scholzberger Emilnek. A szabadkai Múzeum végül 1949-ben költözött be az épületbe, 1968-tól, majd 1970-től az épület ad otthont a Képzőművészeti Találkozó Modern Galériának.

Pártos Gyula ismeretsége Lechnerrel hozzájárult ahhoz, hogy Raichle a század elején, teljesen a szecesszió magyar változata felé forduljon, pontosabban, hogy csatlakozzon a Lechnerkövetők népes csapatához, s éppen a saját szükségleteire épített palotán szakítson az eklektika minden kerékkötőjével, és teljes alkotói tehetségét saját otthona, élete nagy művének, tervezésebe vigye bele. Így maradt ránk az az épület, amely az akkori Magyarország területén a legmarkánsabb magyar változatú szecessziós alkotás volt. Ez a kis építészeti remekmű teljes joggal vetekedhet Lechner és követőinek legjobb, Magyarországon, illetve a valamikori Monarchia területén található alkotásaival.

Az épület alaprajza téglalap, hosszabb oldalával az utcára néz, míg a palota udvari részének alapját játékos építészeti tömegek tagolják. A nyílászárók pajkos megoldása szerkezetileg illeszkedik az egyszintes épület lendületes virtuozitással kialakított főhomlokzatához. Alapötletében a főhomlokzat egésze alá van rendelve az épület központi részének a pazar loggia-megoldású, Zsolnay kerámiával és kovácsoltvas díszítéssel keretezett bejárattal, mely az épület földszinti és emeleti részének centrális fejezetét uralja. A loggia mindkét oldalán zárt erkélyek vannak, s ezeket az emeleti szintre jellemző, muranoi díszítőmozaikok foglalják keretbe. A stilizált, fordított szívforma az a motívum, amely, a virágdíszítések mellett, kiapadhatatlanul megjelenik az épület minden tagozatán, a kül- és belterekben, melyeket a tervező részletesen kidolgozott és szintén bőségesen díszített, de mindez nem ment a helyiségek rendeltetésének kárára. A belterek kialakítását a legkülönbözőbb anyagok bőséges használata jellemzi. Kialakításuk és a motívumok eredetisége szempontjából különösen jelentősek a födém síkdomborművei és a falak felső tagozatainak domborműves képszékei, melyeket az építész minden szobára külön-külön mintázattal tervezett. Az épület nagyszerűségét csak fokozza a magyar népművészet által ihletett, stilizált díszítőmotívumok kialakításához használt anyagok minősége is. A tervező nem fukarkodott a Zsolnay kerámia, a vitrázsoknál a velencei üveg és muranoi mozaik használatában, s ezeket kombinálta a malterral és a fával, miközben gazdag és széles színskálát használt. Így alakította ki a harmonikus homlokzat-szerkezetet, melyet a mesterien kivitelezett kovácsoltvas bejárati kapu és kerítés hangsúlyoz. Az egész épületet a lendületes, szecessziós, a falfelületeken és a nyílások között megoszló hullámzás jellemzi, amely néha furcsán elhajló formákba megy át. Mindez mégis ésszerűen illeszkedik a kivételes építészeti, szerkezeti és dekoratív egységbe a rózsaszín márványból készült lábazattól a játékos tetőzetig, melyet zománcmázas hódfarkú cserép fed és a lechneri modulus megkerülhetetlen attikája koronáz.

Az udvari rész homlokzata a Raichle-palota főhomlokzatával hasonló stílusban került kivitelezésre, így az épület ellentétes rendeltetése vizuálisan nem észlelhető, bár diszkréten mégis ott van a kovácsoltvas kerítés, mint választóvonal, meg a virágtartós terasz, míg az utcai oldalról, a Raichle-palota parkját a kíváncsi tekintetektől magas kerítés rejtette el, s ezen egy kisebb fakapu és egy nagyobb kocsibejáró volt az Engels utcáról.

Did you like this? Share it!

0 comments on “A RAICHLE-PALOTA KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ MODERN GALÉRIA ÉPÜLETE

Comments are closed.