SVETOZAR MARKOVIĆ GIMNÁZIUM

2016. november 21.

Szabadkán már 1817-ben felépült a régi gimnázium, a Városi Tanács 1895-ben mégis egy új objektum építését határozta el, utóbbi tervrajzát Raichle Ferenc készítette, a kivitelező pedig Molczer Károly volt. Az építkezés 1896-ban kezdődött, és a gimnáziumot végül 1900-ban adták át rendeltetésének. Az impozáns épületet Raichle a késő barokk szellemében álmodta meg, amely stílust következetesen alkalmazta a belső terek díszítésében is. Az épület kétemeletes, a Petőfi Sándor utca és a Fellegi utca sarkán helyezkedik el, úgy, hogy a diagonális főhomlokzatból két épületszárny nyúlik ki, miáltal az alapzat szabálytalan V alakot formáz. A teljes architektonikai elgondolást a barokk törvényszerűségeinek rendelték alá. Az utcai homlokzat emeleti szakaszán, akárcsak a diagonális állású főhomlokzat rizalitján a díszítőplasztikák a nyílások köré rendeződő növényi és geometrikus motívumokat formálnak, ugyanez később többször visszatér az épület oldalsó szárnyain is. Az épület teljes földszinti öve rusztikázott, a főhomlokzat függőlegesét pedig kettő masszív, kör alaprajzú, két emelet magasan húzódó korinthoszi oszlop hangsúlyozza. A főhomlokzat korpusza lehatárolt és megnyújtott, bádoglemezekkel fedett kupola takarja, melynek csúcsán két ülő alak egy földgömböt tart. A kupolát a magas, sík felületű homlokzat fölé helyezték, amelyen íves lezárású ablakok sorakoznak. A főhomlokzat tagoltságához hozzájárul a földszinti főbejárat is, amely az épület reprezentatív részébe vezet. Ennek az épületszegmensnek a koronája mindenképp az a szoborszerűen megoldott díszítőegység, amely egy meztelen, álló helyzetű ifjú embernagyságú figurájából áll, aki karjaival gipszből kiképzett barokk csigadíszekre támaszkodik. Az oldalsó rizalitok barokk pompáját a peremeken lévő két emelet magas, élesen profilált, masszív pilaszterek biztosítják, lombos oszlopfővel, amelyből egy teljesen plasztikusan kidolgozott Szatírfej – egy groteszk alakzat – bontakozik ki a növényi ornamentika tekervényeiben. A rizalitokat mint díszítőegységeket pilaszterekkel és nyílásokkal rendelkező sík felületű attikák hangsúlyozzák és emelik ki. Az oldalsó szárnyakon a nyílások ablakritmust alkotnak, az ablakok a földszinten és az első emeleten négyszögletesek, a második emeleten szegmensíves lezárásúak. A keretező plasztikát az első emeleti ablakoknál barokkos timpanon emeli ki, ugyanez a földszint és a második emelet ablakai esetében valamivel íveltebb.

A tagolt építmény mindkét szárnyának végén növényi ornamentikával díszített kovácsoltvas oldalkapuk találhatók. Az épületbelső központi terében nagyszabású, tágas előcsarnok valamint egy háromkarú barokk lépcsőház helyezkedik el.

Az, hogy az építész nagy fontosságot tulajdonított a művészi kivitelezésnek, hogy a legkisebb részlet esztétikai kidolgozottságára is gondot viselt, látható abból is, milyen kiváló gipszöntőket, lakatosokat, asztalosokat és szobafestő-mestereket vont be a munkálatokba. Sajnos a feljegyzésekben ezen mesterek neve nem maradt fenn, de így is világos, hogy a századforduló Szabadkáján kiváló iparművészeti műhelyek működtek.

Raichle kifinomult érzéke az építőanyag formába öntéséhez és szintéziséhez teljes kifejezést nyert, és minden kétséget kizáróan korai termékeny opuszának egyik legértékesebb alkotását hagyta ránk, amely a tágabb régióban is jelentős hellyel rendelkezik a XIX. század végén az eklektika stílusában készült építészeti alkotások között.