LEDERER-KASTÉLY

2018. december 11.

Borovszki adatai szerint Csókát Marczibányi Lőrinc magyar földesúr vásárolta meg a kamarai javak első nyilvános licitációja során 1781-ben, amikor is 22 puszta került eladásra. A kastély építését a Marczibányi család kezdte meg, és a javadalmat egészen 1868-ig birtokolták, amikor is eladták Barber Ágoston és Kluseman kőbányai sörgyárosoknak. A birtok rövid idő múlva ismét gazdát cserélt, ezúttal Schwalb Károly vásárolta meg, aki befejezte a kastély építését, majd eladta a gazdag zsidó Lederer családnak, Artúrnak és Károlynak. Mivel ez a család már készen vette meg a kastélyt, figyelmüket a birtok és a park szépítésére fordították. Az utolsó földesúr, Lederer György közvetlenül a második világháború előtt, zsidó lévén, elhagyta az országot, a birtok pedig Hermann Göring tulajdonába került. A háború után a kastélyt a „Csóka” mezőgazdasági birtoknak adták használatra.

Építészeti elgondolását tekintve a kastély a klasszicizmus stílusjegyeit hordozza, de későbbi kiegészítések és a homlokzat megmunkálása révén bizonyos eklektikus jegyeket is kapott. Ez különösen a főhomlokzat megoldásában látszik, ahol neoreneszánsz elemek is felbukkannak, ami a historizmusnak az építészetben és a művészi kifejezés egyéb területein való megjelenésének a következménye. A kastély magában álló, egyemeletes épület, amelyet valaha gonddal ápolt park övezett, hosszanti tájolású, tagolt alapzatú, az épülettömeg elosztása szimmetrikus. A főhomlokzat az utca felé néz, ezért megmunkálásának különleges figyelmet szenteltek. Függőlegesen két oldalsó és egy középrizalit valamint tágas ablaknyílások tagolják, vízszintesen pedig szalagfonatos párkányzat és koronázópárkány fut. A főhomlokzatot a központi rizalit uralja, amely a koronázópárkány fölé nyúlik és árkádos frízben fejeződik, ez felett egy profilált timpanon van közepén ökörszemablakkal. A központi rizalit legdominánsabb része az emeleti terasz, kovácsoltvas korláttal és három íves lezárású ablakkal. Az emeleti szakasz ablakai a földszinti ablakok tengelyéhez rendeződnek, íves lezárásúak, és profilált spaletta keretezi őket, míg a földszinti ablakok egyenes lezárásúak, és a faltömegtől függő ritmusba rendeződnek, amivel hozzájárulnak a homlokzat sajátos tagolódásához. Az oldalsó rizalitok valamivel alacsonyabbak, és visszaköszönnek rajtuk a középrizalit bizonyos jegyei.

A park felőli homlokzat még tagoltabb. A középrizalit kétszintű és megemelt, profilált oromfalban végződik. A rizalit és a sík falfelület képezte sarkokban a koszorúpárkánynál valamivel alacsonyabban sokszögű vízelvezetők futnak, félkúpos tetőcske borítja őket. Pilaszterek és kisebb ablaknyílások tagolják középrészen, oldalt pedig vakablakok, illetve fülkék találhatók. Az ablaknyílások földszinti és emeleti tengelye megegyezik, és minden ablak félköríves lezárású.

Az oldalsó homlokzatokra szintén gondot fordítottak az építkezés során. A sokszögletű rizalit földszinti és emeleti szakaszán is három-három ablaknyílás található, amelyeket széles, kiemelt pilaszterek választanak el egymástól. A rizalit mellett egy egyszerű, kiugró, földszinti terasz helyezkedik el, amelyet négy tömör oszlopocska hordoz és kovácsoltvas korlát szegélyez. Egyébként az ablakokon az ablakrács, akárcsak a kovácsoltvas korlát, a homlokzat díszítőelemeit képezik.

A nyeregtető egyszerű vonalú, olyan esőcsatornákkal, amelyek közül a szögletes gyűjtőcsatornák valamivel mívesebb megmunkálásúak. Az arányosan megoldott nyeregtetős tetőzetbe lendületet a félnyeregtető visz, amely kinyúlik az épület első és hátsó oldalán található rizalitok fölé, valamint a kidomboruló szalagfonatos és koszorúpárkány, amely az épület vízszintes tagolását hangsúlyozza.