A RÉGÉSZET KISISKOLÁJA CÍMŰ MŰHELYMUNKA A SZABADKAI SVETOZAR MARKOVIĆ GIMNÁZIUMBAN

2019. március 12.

2019.03.11-én, a HUSRB 1602/32/0009 IPA Együtt a közös jövőért, közös kulturális örökségünkért projektum keretében került bemutatásra a Régészet kisikolája című munkafüzet. A projekt partnerek a bajai Tür István Múzem, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet és a Szabadkai Múzeum.

A gimnázium növendékei megismerkedhettek a régészettel, a jelentős régészeti leletekkel a világban és a környezetükben, a régészek és restaurátorok munkájával. A műhelyfoglalkozás témája a kerámia volt, mivel a régészeti ásatásokon leggyakrabban fellelt maradványok éppen ezek. A diákok megismerkedhettek a terepen talált kerámiatöredék útjával egészen a múzeumi vitrinekig. Megtudhatták, hogy hogyan lehet megállapítani, hogy milyen korszakból származik az adott kerámia, és milyen technikát alkalmaztak az edény készítése során. Megpróbálkozhattak saját maguk is egy-egy darab korának megállapításával.
Ezek után kipróbálták a régészek gyakorlati kirakós terepi munkáját egy összetört cserépedényen. Kézi edénykészítés módszereivel ismerkedtek, és mikroszkóp segítségével vizsgálták milyen adalékokat adtak az agyaghoz, amiből az edényeket készítették.

A régészeti műhelymunkát Neda Mirković-Marić régész vezette Ivona Kiš Malinović építész technikus segítségével.